Site Overlay

Mindent a balatonföldvári e-kikötőről

Beszéljenek a tények!

Nem lesz három évig elhúzódó építkezés, nem sérül a nyári szezon, így a vendéglátósok, helyi szolgáltatók, strandolni vágyók érdeke sem, mert a tervezett balatonföldvári kikötő építése a szezonon kívül zajlik majd – megnyugtató válaszok a kétkedőknek.

Egy évvel ezelőtt nagy örömmel számoltunk be arról, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség által elektromos hajókikötő fejlesztésre kiírt pályázat új állomásához érkezett.

A komplex dokumentációértékelés után lezajlottak a különféle hatósági vizsgálatok, amelyekbe bevonták többek között a Vízügyi, az Örökségvédelmi, a Talaj- és Növényvédelmi Hatóságot, az ÁNTSZ-t, és természetesen a városi önkormányzatot is.

A dokumentáció része a Natura 2000 hatásbecslése is, mely szerint minden itt élő növény- és állatfaj biztonságban érezheti magát, tájvédelmi szempontból a környék mostani állapotát veszély nem fenyegeti!

A beruházás ezen kívül nem befolyásolja a műemlékek megjelenését, értékeinek érvényesülését sem!

Mivel a földvári elektromos hajókikötő pályázata egyesekben kétségeket ébreszt, és a beruházást támadások is érik, cégünk, a Balabo Kft. szeretne néhány fontos tényt tisztázni, mert a tájékozatlanság, az ellentmondó nyilatkozatok, a változástól való félelem vitákat szülhet.

Mit érdemes tudni, milyen előnyökkel jár a nyugati strand megújulása:

          •         zöldebb, rendezettebb, korszerűbb terület úgy, hogy az ősfák érintetlenül maradnak

          •         egész évben szabadon bejárható part és mólószár

          •         a balatoni szezon kiterjesztése egész évre

          •         175 hajó befogadására alkalmas vízforgatásos rendszerű kikötőhely,  akkumulátor töltési lehetőséggel

          •         sólyázási (vízbeeresztési) lehetőség kishajók számára

Reméljük az alábbi válaszok megnyugtatják a földvári lakosságot, hogy érdekeik nem sérülnek. Pontokba szedve nézzük a tényeket:

          •         A tiltakozó aláírásgyűjtők leginkább azért aggódnak, hogy ki kárpótolja majd a helyi vendéglátósokat, illetve a várost a minimum három évig tartó építkezés miatt a jegyértékesítésből és parkolási díjból adódó bevételek kieséséért. Szeretnénk leszögezni, hogy nem lesz három évig elhúzódó építkezés, mert a pályázat előírása alapján a beruházásnak 2023 decemberéig be kell fejeződnie. Ez másfél évet jelent, és mivel a part érintett területe szakaszonként épül, ráadásul a nyári szezonon kívül, ezért nem fog sérülni a strandolni vágyók és a vendéglátósok érdeke sem, a parkolás ugyanúgy megoldott, mint a korábbi években. Az építkezés a keleti mólószárral kezdődik a strand szélén, elkerítve, hogy ne zavarja az ide látogatók pihenését.

          •         Rendkívül túlzó állítás az is, hogy a kikötő építése miatt elmarad majd a 22 ezer ideszokott látogató, akik soha nem térnek vissza. Ezzel szemben miért ne örülne mindenki annak, hogy egy sokkal szebb, korszerűbb, az igényeket 21. századi módon kielégítő strandot kap az építkezés végeztével.

          •         A pereskedő egyesület kampánya szerint a szobakiadókat sem kárpótolja senki a kieső bevétel miatt. Mivel a strand üzemelni fog, ez az állítás sem igaz, mint ahogy az is egyértelmű, hogy a kikötő kialakítása újabb vendégkört vonz Balatonföldvár turisztikai életbe, így nemcsak a szobakiadók, de a helyi árusok, vendéglátósok, szolgáltatók forgalma is fellendül.

          •         Felmerült a kérdés, hogy vajon a Fesztivál és Neptun Társasházak több mint ötszáz tulajdonosát ki fogja kárpótolni ingatlanaik értékcsökkenéséért? Erre a felvetésre is hasonló választ tudunk adni, mint a fentiek esetében: miért csökkentené az ingatlanok értékét egy ilyen horderejű beruházás? Éppen ellenkezőleg: a kikötő építése még vonzóbb helyszínné emeli a várost, az ingatlanok értéke – mint minden kikötő környezetében – emelkedni fog.

          •         Az eredeti terv egyik időközben módosult pontjára, miszerint hosszabb lesz az egyik mólószár, azért van szükség, mert az uralkodó északnyugati szél behordaná a hordalékot a kikötőbe. Emiatt, azért nem sérül a strandolási terület, mert ahogy erre Tihanyban, Balatonlellén, Balatonkenesén, és a Balaton többi részén is van példa, a kikötő közvetlen környezetében, a mólószárak mellett is lehet fürdeni.

          •         A petíciót benyújtók arra hivatkoznak, hogy káros környezeti hatások érik majd a területet, például iszaposodás, ám ezt semmilyen hatósági vizsgálati eredménnyel nem tudják alátámasztani. Éppen ellenkezőleg, a különböző környezetvédelmi hatóságok megvédték az engedèlyeket, erről részletes írásos végzéssel rendelkezünk.

          •         Ugyanígy cáfoljuk azt az állítást, amely szerint cégünk nem tartja be a helyi építési szabályzat előírásait a Nyugati Strand területével kapcsolatban. A valóság ezzel szemben az, hogy a jogszabályok maradéktalan betartása mellett megmarad a strand, a tervek szerint akár ingyenessé is válhat.

Reméljük, hogy ezek a tények segítenek eloszlatni a félreértéseket és sikerül megnyugtatnunk a kétkedőket is!

Deák Sándor

Balabo Kft.